Tudásközpont: a Líceum
Az Eszterházy tér mindig is Eger egyházi központja volt. Ma három jelentős építmény alkotja a építészeti együttest: a Líceum, az Érseki Palota és a Bazilika. A Líceum, mint fogalom a 18. században Magyarországon olyan intézmény-együttest jelentett, ahol a gimnáziumhoz felsőfokú képzést nyújtó tagozat is kapcsolódott. Eredetileg a Líceum épülete a tervezett egri egyetem befogadására készült.
A 18. század közepén alakult ki a város mai jellege. 1705-ben papneveldét, 1740-ben jogi iskolát, 1754-ben jezsuita gimnáziumot alapítottak. Az „Universitas” gondolata először Barkóczy Ferenc püspökben merült fel, majd miután ő Esztergomba került hercegprímásnak, az építkezési munkálatokat Eszterházy Károly folytatta. Az épület 1765-85 között épült fel. Az első tervező Gerl Mátyás volt, majd Eszterházy megbízására Fellner Jakab vette át ezt a feladatot. A hatalmas épület szabályos négyszög alaprajzú, nagy belső udvart keretez. A főhomlokzaton a barokk stílusjegyei mellett a copf stílus (XVI. Lajos stílusa) díszítőelemei is megtalálhatók. Az épület fő homlokzatának és két oldalának közepét az első emeleten egy-egy nagyméretű terem foglalja el, amelyek olyan magasak, hogy a második emelet mennyezetéig érnek. A főbejárat felett található a díszterem, amelyet különböző ünnepségek alkalmából nyitnak meg. Korábban az egykori ünnepélyes vitavizsgák helye volt, ahol az egymással szemben lévő két emeleti részen kialakított erkélyről védhették álláspontjukat a vitafelek. Mára kissé megkopott mennyezeti freskóját Franz Sigrist osztrák festő készítette. A freskón a négy tervezett egyetemi fakultás szimbolizált bemutatása látható, ezek a jogtudomány, a teológia, az orvosképzés és a természettudományok. Az iskolai ünnepségeken kívül gyakran ad teret különböző konferenciáknak az épület. Északi oldalán található a kápolna, melynek mennyezetére Franz Anton Maulbertsch „Az üdvözültek” című freskóját készítette el. A déli oldalon az érdeklődők számára nyitott Főegyházmegyei Könyvtár nagyterme található.
Sajnos az épületből sohasem lett egyetem. Erre utaló jelek voltak, hogy a Markhot Ferenc megyei tisztiorvos által irányított első magyar, szintén egri orvosi iskolától 1772-ben Mária Terézia megtagadta a doktori fokozat kiadásának jogát. Az 1777-es Ratio Educationis 14. paragrafusa pedig kimondta, hogy Magyarországon csak egy egyetem működhet, mégpedig a budai. Ekkor kapja meg az egri Universitas a líceum rangot. Működött itt teológia, tanítóképző, jogakadémia és rajziskola. Ezek megszűnése után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Főiskolai Karát telepítették ide 1949-ben, amely a következő évben önállósult. Tanárképző főiskolaként vált ismertté. Ma az építtető Eszterházy Károly püspök nevét viseli.
A nagy mecénás érsek halála után a belső díszítőmunkák megszakításokkal,
de tovább folytatódtak. 1881-ben a szentély jobb oldalán alakították
ki a máriapócsi csodatévő Szűz tiszteletére szentelt Mária-kápolnát,
amely ma is búcsújáró hely. A baloldali mellékhajó végződésében
1893-94 között állították fel Szent Mihály, a város és a plébánia
egykori védőszentjének tiszteletére szentelt carrarai fehér márvány
oltárt. A szentély és a szószék kialakítására 1904-ben került sor.
A szentély felőli mennyezeti freskókat 1910-ben, a kupola és a
többi boltozatfreskókat 1950-ban készítették. A kóruson található
nagyorgonát 1863-68 között Bartakovics Béla érsek megbízásából
a salzburgi Ludwig Mooser készítette. Többször felújították, legutóbb
2000-2001-ben, a jelenlegi orgona 8018 síppal rendelkezik, 5 manuálos
és 103 regiszteres.
A szabad városért
A város a 18. század folyamán szüntelen küzdelmet folytatott azért, hogy a szabad királyi városok sorába jusson.
Ezek a törekvések különösképpen erősek voltak Barkóczy Ferenc püspöksége idején, és később, 1783-ban, Eszterházy Károly püspök alatt. Eszterházy tiltakozott II. József türelmi rendelete miatt, mire az uralkodó haragjában felmentette a püspököt örökös főispáni tisztéből. Ezt a villongást kihasználta a lakosság és bepanaszolták a püspököt az uralkodónál, aki 1789-ben kelt válaszában megígérte a lakosságnak a hőn óhajtott rangemelést. A városi elöljáróság legközelebb 1812-ben fordult kérelmével az országgyűléshez. Ekkor Eger már húszezres lélekszámú város volt, a rangemeléstől a gazdaság fellendülését és a lélekszám nagyobb arányú növekedését várták.
Az 1830-as években már a reformokért küzdő nemesség is felkarolta a szabad királyi városi rang ügyét, a megyei ellenzék egyik vezéralakja, Csiky Sándor is síkra szállt a város jogaiért. Végül az 1848-as XXIV. tc. értelmében a város addigi jogállásától függetlenül a rendezett tanácsú városok sorába került. Az 1849. június 9-i közgyűlésen Rózsa Károly személyében polgármestert állítottak a város élére, ezzel a közigazgatás véglegesen elvált az igazságszolgáltatástól, amelynek élére a főbíró került. Eger város első országgyűlési képviselője Csiky Sándor lett.
Az 1848/49-es események Egert is érintették. A kápolnai csata előestéjén, 1849 februárjában Egerben tartózkodott Dembinszky, Görgey és Klapka, március 31-én pedig a tavaszi hadjárattal kapcsolatos toborzó körútján Kossuth érkezett Egerbe, akit az itteniek kitörő lelkesedéssel fogadtak. Egri kötődése volt Knézich Károlynak , a szabadságharc vértanú tábornokának is, akinek felesége Kapitány Katalin egri leány volt, de egri születésű volt Lenkey János tábornok is, aki az aradi várbörtönben halt meg 1850-ben. A fogságban megőrült, ezért a halálos ítéletet nem tudták rajta végrehajtani. Sírja a Kisasszony-temetőben található.
A püspökség alapítása
Általánosan ismert és elfogadott az a vélemény, hogy István király éppen azért adományozta a Szent János evangélistáról elnevezett püspökségnek a területet, mert az lakatlan volt, és az adományozás egyik törzs érdekeit sem sértette.
Éppen a vár területén találták meg egy Árpád-kori falu nyomait. Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261-ből származó oklevele a bizonyíték, amely a szent királyt nevezi meg a püspökség alapítójaként, és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt. Első püspökeink nyugatról érkeztek ide, hozván magukkal azokat az építőket, akik a későbbiekben felépítették a várost. Az 1241 évi tatárjárás következtében megfogyatkozott népesség és a munkaerőhiány is arra késztette IV. Bélát, hogy idegeneket telepítsen az országba. Így kerültek a 11. század közepén Egerbe és környékére a belgiumi Liége környékéről érkező szőlőműveléssel fogalakozó vallonok, kiknek idetelepülését a belga krónikák is megerősítik. Itteni jelenlétükre még ma is számos földrajzi név utal, pl. Maklár, Nagytálya, Andornaktálya. A telepesek nevét a mai napig utcanevek is őrzik. (Vallon utca, Olasz utca .) A vallonok révén honosodott meg a városban a szőlőművelés francia módja, a bor hordókban való tárolása. A várbeli román kori Szent János evangélista tiszteletére szentelt székesegyház a 12. században épült, a krónikák szerint 1204-ben ide temették Imre királyt. A székesegyházat a tatárok pusztítottak el 1241-ben. Ekkor már jelentős számú lakóház és a püspökség épületei vették körül a templomot, így ez az épületegyüttes képezte az akkori városmagot, amely nem kőfallal, hanem csak palánkkal volt körülvéve, ezért is tudták a tatárok oly könnyedén felégetni. Éppen IV. Béla király volt az, aki látván a hatalmas pusztítást, melyet a tatárok okoztak, elrendelte a kővárak építését. Az egri erődítmény kialakulása idáig vezethető vissza. Megtörtént a székesegyház újjáépítése, melyet később Dörögdi Miklós püspöksége idején (1332-1361) gótikus stílusban építettek újjá, illetve bővítettek. A 15. század második felében újabb átépítés történt gótikus stílusban.
|
