Untitled Document
Eger2010 A pályázatról Eger kultúrája Hasznos info Eger és a régió
Beköszöntő

Üdvözlöm Önöket!

Mint az már bizonyosan köztudott, 2010-ben egy német és egy magyar város lesz Európa Kulturális Fővárosa. Városvezetésünk döntött, hogy Eger is megméretteti magát ezen a versenyen.

Eger számos értéke mellett jelentős szerepet kap évek, évtizedek, sőt évszázadok óta a kultúra. Városunk ezeresztendős történelme alatt ezer érvet gyűjtött össze, hogy most bátran, kételyek nélkül vághassunk bele ebbe az európai szintű vállalkozásba. Eger a minőség városa, s ezt elődeink már bebizonyították. Most rajtunk a sor, hogy összefogással ismét sikerrel vegyünk egy újabb megmérettetést, s általa a barokk kor óta nem látott fejlődés vehesse kezdetét.

Fogjunk össze és cselekedjünk közösen azért, hogy városunk és régiónk hosszú távon még aktívabban bekerüljön Európa kulturális vérkeringésébe.


Dr. Nagy Imre
Eger Megyei Jogú Város polgármestere


Aktuális hírek

 

2005. november 14.

Meghívó

Sok szeretettel meghívjuk Önt Eger kultúrájáról és városfejlesztéséről szóló fórumra, amely arról szól, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat lezárulta után milyen irányba haladjon tovább Eger kulturális élete.

Helyszín
Művészetek Háza, Nagyterem
(Eger, Széchenyi út 16.)

Időpont
2005. november 17., 15.00

Bevezetőt mond
Dr. Nagy Imre, Eger polgármestere

Felkért vitaindítók
Kácsor Zsolt, újságíró
H. Szilasi Ágota, művészettörténész
Kormos Gyula, építész
Csizmadia Tibor, színházigazgató
Törőcsik Gábor, külügyi referens

Meghívottak
Eger város kulturális életének aktív résztvevői

A fórumra sok szeretettel várjuk azokat, akik a jövőben is részesei szeretnének lenni Eger kulturális életének és ötletük, elgondolásuk van a további szükséges lépésekről.

Eger, 2005. november 10.

Tisztelettel

Az Idegenforgalmi és Kulturális Iroda munkatársai
Eger M. J. V. Önkormányzata

Info: Törőcsik Gábor, t: 36/521-922, f: 36/521-996 e: tgabor@ph.eger.hu


2005. október 10.

Új forduló a Nagy Könyv akcióban
Szavazzon és olvassa Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regényét!

Szavazzon a magyar és világirodalom remekművére, a hősiesség és hazaszeretet szimbólumának tartott regényre, Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művére.

A regényre 2005. október 15-22-ig lehet szavazni.

Elődöntő: MTV1, 2005. október 15., szombat 18.00
A televízióban levetítik a regényről készült rövidfilmet és az Egri csillagok c. regény játékos párbaj keretében „megküzd” a Pál utcai fiúkkal. Az Egri csillagokat Sebestyén Márta népdalénekes népszerűsíti.

Szavazás kódszáma: 08

Szavazási lehetőségek:
Mobiltelefonon: A regény 08-as kódját küldje el a 06/81/601-301-es számra.
Vezetékes telefonon: Hívja a 06/81/601-301-es számot és a telefon billentyűin be kell ütni a 08-as kódszámot.
A hívás díja: 120 Ft + Áfa = 150 Ft.
Internetes szavazásnál regisztráció szükséges!
A Nagy Könyv akció honlapja: http://www.anagykonyv.hu

SZAVAZZUNK EGYÜTT!
Szavazás kódszáma: 08

Részletek a Nagy Könyv programsorozatról: http://www.anagykonyv.hu

Szavazzon az Egri Csillagokra! >>>


2005. szeptember 21.

Egerbe látogat a bíráló bizottság

2005. szeptember 23-án Egerbe látogat az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címre kiírt pályázat bíráló bizottsága. A bizottság tagjai a pályázó városok felkészültségéről személyesen is szeretnének meggyőződni.

Részletek >>>
A bíráló bizottság tagjai >>>
A bizottság egri programja >>>

A bíráló bizottság Egerben járt - fotógaléria! >>>

 

 

 

 

 


2005. augusztus 25.

Eger első alkalommal vesz részt a Budapest Parádén

A város marketing akcióit augusztusban a folyamatos fővárosi megjelenések jellemezték. Valamennyi rendezvény hátterében az Európa Kulturális Fővárosa pályázat áll, ugyanis augusztus 17-én 12 óráig valamennyi városnak le kellett adnia a második forduló kiírása szerinti dokumentumokat. Eger nagyszabású turisztikai-kulturális roadshow keretében nyújtotta át a pályázati anyagot Budapesten, a Vörösmarty téren. Ezzel egyidőben a Kulturális Főváros akcióra készített plakáttal megjelentünk az ARC című kiállításon, amely a mai nappal zárul, hogy átadja a teret a Budapest Parádénak.

A Sziget Kulturális Szervezőiroda munkatársai az idén hatodik alkalommal rendezik meg a főváros hivatalos nyárzáró ünnepi karneválját, amely az elmúlt években 600 ezer fő látogatót vonzott.

Az eseményen augusztus 27-én, szombaton 14-22 óra között 38 kamion vonul végig az Erzsébet tér - Andrássy út - Hősök tere - Felvonulási tér útvonalon. A mozgó színpadokon a klubok és fesztiválok képviselői mellett azokat a városokat hívták meg a rendezvényre, amelyek pályázatot nyújtottak be az Európa Kulturális Fővárosa címért.

A Flott Trans által biztosított 13.5 m hosszúságú kamionon két blokkban zajlik majd a műsor. A mozgó színpadon, a vonulási útvonalon a Raksi Mandala Egri Hastánckör és a Vitézlő Oskola szórakoztatja a közönséget 18 óráig. Ezt követően a Műcsarnokhoz érkező jármű platóján 18.30-tól az Egri csillagok musical keresztmetszetét láthatja a közönség az Agria Játékok Kft. társulatának előadásában, majd újabb hastánc és párbaj bemutatók következnek. A Budapest Parádé egri programját a Kerekes Együttes koncertje zárja 22.00-kor.

A műsorválasztást az indokolta, hogy az egri, 13. sz kamion mellett lesz a Nagy Könyv játék kamionja, amelyben az Egri csillagok az első fordulóban a legeredményesebben szerepelt. Az „együttes” bemutatkozás erősítheti mindkét versenyben való eredményes szereplésünket, a műsorválasztással tehát megkétszerezzük az egri jelenlétet. A szórakoztatás mellett fontos tehát a város reklámozása, a város kulturális teljesítményének felmutatása és az Egri csillagok győzelemre segítése.

A kamion dekorálásában Majoros László dekoratőr közreműködik.

Program:

Kb. 15.00 Indul az Eger-Kamion az Erzsébet térről
A vonulási útvonalon, az Andrássy úton a Raksi Mandala Egri Hastánckör és a Vitézlő Oskola szórakoztatja a közönséget
18.30-tól a Felvonulási téren, közvetlenül a Műcsarnok mellett áll az Eger-Kamion
18.30 Egri csillagok musical keresztmetszete az Agria Játékok Kft. társulatának előadásában
19.45 Hastánc - Raksi Mandala Egri Hastánckör
20.00 Az Egri Vitézlő Oskola hadi bemutatója
20.30 Kerekes Band etno funk koncert
22.00 Központi tűzijátékkal ér véget a szabadtéri buli


2005. augusztus 15.

Eger 2010 - Startra kész az egri pályázat

Augusztus 16-án, kedden reggel 9 órakor, a Dobó térről startol a fővárosba a Zelei József és Németh Péter kerék-páros, akik a Vörösmarty térre karikáznak az Európa Kulturális Fővárosa 2010 cím elnyerését célzó egri pályázattal. A kerékpárosokat a város határáig kíséri Dr. Nagy Imre polgármester ill. az egri önkormányzat néhány képviselője.

Hogy miért pont kerékpárral? A környezettudatos, fejlett Európában ez a legkedveltebb közlekedési eszköz. Ugyanakkor régiónk adottságaira is szeretnénk ezzel felhívni a figyelmet, ahol a kerékpáros turizmusnak nagy lehetőségei vannak a jövőben.

A pályázatot Budapesten Ács Tamás az NKÖM helyettes államtitkára veszi át Eger város polgármesterétől, 19 órakor. Az átadási ceremónia előtt látványos kulturális bemutatókra kerül sor.

Részletes program:

EGER NYITVA

Adjunk esélyt a találkozásra!

2005. augusztus 16. Budapest, Vörösmarty tér

10.00-20.00 EGRI KORTÁRSMŰVÉSZEK BEMUTATÓI
Egri Galéria művészei, kézműves bemutatók, Colored effects – egri graffitisek, Egri Bormíves Céh – borkóstolás, Eger turisztikai ajánlatai
15.00 TÁNCBEMUTATÓK
Közreműködnek: Agria TáncSport Egyesület, Ifjú Tehetségek Műhelye, Obsession-Break tánc együttes
16.30 Varró Gabi FASHION SHOW & Performance
Közreműködik az Egri Fesztivál Balett
17.30 TRIÁL BEMUTATÓ
Leskó József (kétszeres magyar bajnok), Szloboda Imre, Nagy Botond
18.00 Ragni-Rado-MacDermot: HAIR
A Gárdonyi Géza Színház előadása
Zene: Kupak Tamás és a Sörnyitók
19.00 Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat ünnepélyes átadása
19.30 PIERROT Koncertje

 

 

Egri Anzix Turisztikai információk